PINCE

TÁJÉKOZTATÁS: A Ramasetter Pince jelenleg NEM üzemel és NEM fogad látogatókat!

Ramassetter Pince

Családunkban, generációkra visszamenőleg, évszázados hagyományai vannak a szőlőművelésnek, borkészítésnek. Dédapáink, nagyapáink, úgy Badacsonyban, mint Sümegen, hol kisebb, hol nagyobb területeken művelték szőleiket és örvendeztették meg saját termelésű, szép boraikkal a rokonokat, ismerősöket, sőt, a helyi vendéglősökön keresztül a környék lakóit, valamint a koruk utazóit, egyaránt.

Családi gazdaságunkban a szőlőművelés jelenleg mintegy 4 hektáron folyik, jellemzően a Sümeg-Öreghegyen, a látványos Fehérkő sziklák alatt, de az egyazon hegyközséghez tartozó, szomszédos csabrendeki szőlőhegyen is találhatóak ültetvényeink. Sümegen leginkább a Szürkebarát fajta termesztésével, míg a rendeki Öreghegyen, a vörösboraink alapját adó fajták (Kékoportó, Cabernet sauvignon, Kékfrankos) mellett, többféle fehér szőlőfajtával (Irsai Olivér, Olaszrizling, Chardonnay, Tramini) foglalkozunk. Az ültetvények művelése során nagy gondot fordítunk arra, hogy semmilyen felesleges módon ne terheljük sem magát a növényt, sem pedig a környezetet, illetve, hogy lehetőleg minél többet alkalmazzunk az őseinktől tanult, apáról fiúra szálló, hagyományos szőlőművelési, borkészítési- és kezelési módszerek közül.

Új telepítéseink vannak a Balatonfüred-Csopaki borvidékhez tartozó Zánkán 2 hektáron (Furmint, Sauvignon Blanc, Chardonnay, Olaszrizling).

Borainkat, a visszatérő és új vásárlóink nagy örömére, mintegy tíz éve palackozzuk is. 2006 végére pedig, Európai Uniós pályázaton nyert támogatás felhasználásával, felépült az új szőlőfeldolgozó, illetve borpalackozó üzem is.

A Ramasetter Pince és a Krigler család üzemeltette családi gazdaság Sümegen várja a Balatonfelvidéki Borvidék gyöngyszemeit kereső borkedvelőket.